Az újév első napjától a megszokott időalapú matricák mellett (10 napos, havi, éves) az autósok az új megyei matricát is megvásárolhatják.
Egységes Országos Blog Rendszer címkéhez tartozó bejegyzések
Hende: akár jövőre megkezdődhet a helikopterbeszerzés
A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések – mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.
Olasz komphajó – Két magyar állampolgár volt az utasok között, egyikükről nincs hír
A külgazdasági és külügyminiszter utasítására a római és az athéni magyar nagykövetség kiemelten foglalkozik a balesettel.
105 ezer forint lesz a minimálbér
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék.
Átlátható és eredményesebb vagyonértékesítés a felszámolási eljárásokban
A jövő évtől a felszámolási eljárásokban elektronikus úton kell értékesíteni az adós vagyontárgyait. Az e célra létrehozott online felület, az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR) 2015. január elsejétől működik majd.