Hírek bejegyzései

Az FM megerősítené a tangazdaságokat

Az agráriumban továbbra sem képzelhető el a szakképzés jól működő tangazdaságok nélkül, a szaktárca ezért ezeket nem megszüntetni, hanem megerősíteni és fejleszteni kívánja – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára a Vas megyei Vépen, ahol oktatási szakemberekkel találkozott.

Megfelelően végre kell hajtani a walesi csúcs döntéseit

A NATO-val szembeni kihívások szempontjából jó döntések születtek a szeptemberi eleji walesi NATO-csúcson, ám azokat megfelelően végre is kell hajtani – hangsúlyozta magyar újságíróknak nyilatkozva Brüsszelben a NATO tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán résztvevő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Nő az érdeklődés az állami ménesgazdaságokban tenyésztett lófajták iránt

Egyre nagyobb az érdeklődés a bábolnai, mezőhegyesi és szilvásváradi ménesgazdaságokban tenyésztett tradicionális lófajták iránt, ezért a kormánynak is az a célja, hogy a komoly történelmi múltra visszatekintő állami ménesbirtokokon folytatódjon az eddigi magas színvonalú szakmai munka – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Magyarország első lehet a Jedlik Ányos Tervvel

Komoly az esélye annak, hogy Magyarország legyen az első uniós tagállam, amely rendelkezik az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről szóló európai uniós irányelv nemzeti végrehajtási tervével – mondta Glattfelder Béla a Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban című konferencián.

Szükség van a NATO-ra

Az Egy új hidegháború megelőzése, a NATO szerepe a XXI. században – Az ukrán krízis, mint a NATO-orosz kapcsolatok változásának oka című tanácskozáson Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a NATO erős szövetsége Észak-Amerikának és Európának, és ez nem változik.