Elsősorban a megfelelő fűtés ismertetésével kívánja felhívni a Földművelésügyi Minisztérium a lakosság figyelmét arra, hogy ezzel is csökkenthető a levegőben szálló kisméretű por koncentrációja – mondta V. Németh Zsolt, a tárca államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Hírek bejegyzései
Szükség van jó jogászokra
Szükség van jó jogászokra, ez kormányzati érdek is – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a SZEGEDma.hu-nak adott, 2014. november 13-án megjelent interjújában.
A költségvetés reális, jól megtervezett
A költségvetés reális, jól megtervezett, ezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ), és a Költségvetési Tanács is kimondta – szögezte le Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában szerdán.
Az osztrák befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt
Az osztrák befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt, a jövőben több üzletet kívánnak kötni és több munkahelyet szeretnének teremteni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miután megbeszélést folytatott potenciális osztrák befektetőkkel szerdán Bécsben.
Az idősek számának emelkedése nem probléma, hanem kihívás és lehetőség is
Nem csak a szülő kötelezettsége gondoskodni gyermekéről, hanem ugyanennek fordítva is működnie kell. Ezzel együtt támogatni kell az úgynevezett „szendvics” generációkat, ahol egyszerre nevelik a gyermekeiket és gondoskodnak szüleikről – hangsúlyozta Novák Katalin szerdán a Debreceni Egyetem konferenciáján.
