Hírek bejegyzései

Jövőre több pénz jut gyermekétkeztetésre és a szociális kasszára

A gyermekétkeztetésre és a szociális ellátásokra lényegesen több pénz jut a jövő évi költségvetésben, mint az idén, valamint július 1-jétől béremelés lehet a szociális szférában – mondta Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

Kétmilliárd eurót törlesztett Magyarország az Európai Uniónak

A 2008 őszén az Európai Bizottsággal kötött hitel-megállapodásban meghatározott törlesztőrészletet, kétmilliárd eurót 2014. október végén Magyarország átutalta az Európai Központi Unió számlájára, a technikai elszámolás után a mai naptól csökken az államadósság.

Már a jövő évadot az új helyén kezdheti a Nemzeti Táncszínház

A tervek szerint már a következő, 2015/2016-os évadot a Millenáris Teátrum épületében kezdheti a Nemzeti Táncszínház – jelentette be L.Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken a Millenáris parkban.

A kormány nem ismeri az érintettek listáját

A kormány nem tudja, hogy kikre vonatkozik az amerikai beutazási tilalom, az adóhivatal elnökének érintettségéről is csak onnan értesült, hogy Vida Ildikó kedden tájékoztatta erről a nemzetgazdasági minisztert – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy írásbeli kérdésre adott válaszában.

A KKM üdvözli az Unilever első magyarországi mintafarmjának megvalósulását

Mintafarm programot indított az Unilever és a Knorr Magyarországon; elsőként a Békés megyei Murony községben, Bondár Imre hagymatermelő családi gazdálkodóval kötöttek megállapodást mintafarm létesítésére és működtetésére.