A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat – mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten.
Hírek bejegyzései
Fizethető a 2014. évi területalapú támogatás és a különleges tejtámogatás előlege
A jövő héten indul a területalapú támogatás (SAPS) és a különleges tejtámogatás előlegének kifizetése – jelentette be Fazekas Sándor Jászladányban.
Fogyasztóvédelmi konferenciát rendez az NFM
Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. december 4-én az I. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Konferenciát „Új irányok, lehetőségek a fogyasztóvédelem területén” címmel.
A kormány segíti a legrászorultabbakat
Megújult a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központja, az uniós pályázaton nyert csaknem 120 millió forintból korszerűsített létesítményt pénteken adták át.
Új fióktelepet nyitott a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen
A kormány kiemelt célja a munkahelyteremtés, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzetének javítása – mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkár az üzem ünnepélyes avatásán, 2014. október 10-én, Hódmezővásárhelyen.
