Meg kell épülnie 2018-ig a Sopront Ausztriával és Csornával összekötő kétszer kétsávos autóútnak, mert a régió gazdaságának fejlődése így érhető el – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Sopronban.
Hírek bejegyzései
Állattartótelep bővítéssel jelentősen nő a sertéslétszám Somogy megyében
Uniós támogatással bővítette kisbaráti-pusztai állattartó telepét és növelte sertésállományát Somogy megye legnagyobb állattartója, a somogyszobi Claessens Group-Agrár Kft. – jelentette be Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Letették a Wooshin Medics székesfehérvári gyógyszergyárának alapkövét
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese letette pénteken a Wooshin Medics székesfehérvári gyógyszergyárának és kutatás-fejlesztési központjának alapkövét. A dél-koreai cégcsoport hatmillió eurót fektet be és több mint ötven munkahelyet hoz létre Magyarországon.
A magyar állam alapvető küldetését teljesíti, amikor az erdélyi magyar felsőoktatást támogatja
A magyar állam nem valamiféle kegyet gyakorol, hanem alapvető küldetését teljesíti, amikor az erdélyi magyar felsőoktatást támogatja – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Marosvásárhelyen, ahol felavatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 240 férőhelyes diákkollégiumát.
Orbán Viktor felkereste Basescu román elnököt Bukarestben
Orbán Viktor miniszterelnök felkereste Traian Basescu román államfőt péntek este Bukarestben – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
