Hírek bejegyzései

Karácsonyi ünnepség a Belügyminisztériumban

Tasnádi László rendészeti államtitkár – dr. Pintér Sándor belügyminiszter nevében – ajándékokat adott át a belügyi szerveknél dolgozó, hat vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosoknak, valamint a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt, illetve szolgálati halott hivatásos állományúak özvegyeinek és gyermekeinek a Belügyminisztérium karácsonyi ünnepségén. Közlemény.

Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek

Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére – jelentette be Czibere Károly.

Nagyobb figyelem a legkisebb fogyasztókért

A tudatos fogyasztóvá nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni – mondta Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a Heim Pál Gyermekkórházban tett látogatáson 2014. december 17-én, Budapesten.

A fogyasztás élénkülésétől függ a kereskedelemi dolgozók létszáma

A kereskedelemben dolgozók létszámát a fogyasztás élénkülése, az ország gazdasági teljesítménye határozza meg – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek.

Óvodáztatáshoz kötött családi pótlék

Kötelező óvodáztatáshoz köti a kormány a családi pótlékot 2016. január 1-től- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a kormany.hu-val.