Hírek bejegyzései

A tavalyival csaknem azonos az államháztartás központi alrendszerének eddigi 2014-es hiánya

Az államháztartás központi alrendszerének 2014. évi I-VII. havi hiánya 851,4 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 1031,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 134,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 45,5 milliárd forintos szufficittel zártak.

Indokolatlan a félelem a magyar-észt kapcsolatok megszűnésétől

A tallinni nagykövetség bezárásával kapcsolatban indokolatlanok a magyar-észt kapcsolatok megszűnéséről szóló, sajtóban megjelent félelmek, sőt az észt fővárosban működő magyar intézetet meg is erősíti a kormány – mondta Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

A rehabilitáció központja lesz a tapolcai Deák Jenő Kórház

A rehabilitáció egyik központjává válhat a tapolcai Deák Jenő Kórház, amelynek fejlesztésére két lépesben csaknem 2 milliárd forintot fordítanak – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön azon az ünnepségen, amelyen egy több mint 760 milliós beruházás alapkövét tették le.

Népszerűek a rezsipontok

Az év első felében több mint 4500-an kértek segítséget vagy tanácsot a fogyasztóvédelmi rezsipontokon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) zöldszámára pedig a tavalyi indulás óta közel 13 ezer hívás érkezett.