A kormányülésen áttekintették az MKB megvásárlásáról szóló előszerződést, és a kormány megállapította, hogy az ország számára előnyös megállapodás jött létre.
Hírek bejegyzései
Bejelentette EU-biztosi jelöltségét Navracsics Tibor
Hivatalosan is jelölt az európai uniós biztosi tisztségre Navracsics Tibor.
A kormány nem tervez változást a nyugdíjrendszerben
A kormány sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem tervez semmilyen változást – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A kormány támogatja a 3-as metró felújítását
A kormány engedélyezi, hogy a főváros hitelt vegyen föl a 3-as metróvonal felújításához, sőt kész állami garanciával segíteni a hitelfelvételt – jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.
Hatékony elektronikus adminisztráció a közoktatásban
A Köznevelésért Felelős Államtitkárság a magyar közoktatás teljes intézményhálózata részére hatékonyan működtethető elektronikus adminisztrációs rendszert szeretne biztosítani a 2014/2015. tanévben, ezért lehetővé teszi, hogy az intézmények a korábban már használt és megismert tanügyigazgatási rendszereket, e-naplókat használják.
