A kormány döntése alapján a költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet, az egészségügyi szolgáltatók kikerültek a zárolás alól – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Hírek bejegyzései
Magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodást írt alá Seszták Miklós Bukarestben
Magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodást írt alá csütörtökön Bukarestben Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Liviu Dragnea román regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterrel, ennek nyomán húsz, határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg európai uniós forrásokból.
Patyi Gergely a Kálvin téri református templom történelmi emlékhellyé avatásán
Történelmi emlékhellyé avatták a Kálvin téri református templomot, annak kriptáját és a Ráday Gyűjteményt 2014. július 24-én. Az ünnepséget, amelyen részt vett Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár is, a templom kriptájában nyugvó Fáy András halálának 150. évfordulójához időzítették.
Aratási körkép: az őszi búza 73 százalékát már learatták
Az őszi búza betakarítása a vetésterület 73 százalékán már megtörtént az országban – közölte Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI érdeklődésére.