A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni – mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesztési Napon.
Hírek bejegyzései
Konferencia az emberi jogok világnapja alkalmából
Az oktatásban a jelenlegi Nemzeti alaptanterv az erkölcstanoktatással és a szabadságjogok megismertetésével azt célozza, hogy a következő nemzedék érzékenyebb legyen az emberi jogokra, mint a jelenlegi – fejtette ki Balog Zoltán a Szabadság és felelősség elnevezésű, emberi jogok világnapja alkalmából rendezett konferencián.
Déli Áramlat – Magyarország képviselőjének nem volt felhatalmazása a nyilatkozat aláírására
Magyarország képviselője azért nem írta alá kedden a Déli Áramlat által érintett uniós országok közös nyilatkozatát, mert a kormány egyelőre nem adott felhatalmazást erre. A kabinet szerdai ülésén foglalkozik a kérdéssel – közölte a Miniszterelnökség sajtóirodája.
Magyarország nem elszenvedője, hanem alakítója akar lenni az ukrajnai történéseknek
„Mi magyarok úgy gondoljuk, hogy nem szemlélői, nem elszenvedői, hanem alakítói akarunk lenni annak, ami Európa keleti határain zajlik” – szögezte le Orbán Viktor a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek és Svájc államfőjének keddi pozsonyi csúcstalálkozóján.
Elfogadta a parlament az új biztosítási törvényt
A hat hónapnál hosszabb időre kötött életbiztosításokat 30 napon belül, indoklás nélkül felmondhatja az ügyfél – egyebek mellett ezt tartalmazza a kedden elfogadott új biztosítási törvény.