Rendkívüli jelentőségű szerződéseket írtak alá intenzív, öt hónapos tárgyalásokat követően kedden reggel a paksi erőmű bővítéséről – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos kormányszóvivői tájékoztatón.
Hírek bejegyzései
Magyarország alföldi termőtalajból származó szelvényt adományozott a FAO-nak a Talaj Világnapja alkalmából
„A termőtalaj a családi gazdálkodás alapja” címmel december 5-én első alkalommal tartottak ünnepi megemlékezést a Talaj Világnapja alkalmából az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) római központjában. A Világnapon szervezett rendezvények egyben a Talajok Nemzetközi Évének nyitóeseményei voltak. Az ENSZ Közgyűlése ugyanis – Thaiföld és a Nemzetközi Talajtani Unió (IUSS) kezdeményezésére – a 2015-ös évet a Talajok Nemzetközi Évének nyilvánította.
Véglegesítette a parlament a Költségvetés főszámait
Elfogadta a parlament kedden a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét.
Nemzeti jelentés a szociális kartában vállalt kötelezettségek végrehajtásától
A kormány megtárgyalta és elfogadta a Módosított Európai Szociális Kartában vállalt kötelezettségek végrehajtásáról készült tizenegyedik nemzeti jelentés jóváhagyásáról szóló kormány-előterjesztést, valamint a nem ratifikált cikkeiről szóló nemzeti jelentést.
A Miniszterelnökség közleménye
2014. december 9-én aláírta az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást.