Hűséges Istenünk!

Köszönjük, hogy imádkozhatunk Hozzád! Köszönjük, hogy létezik a nyelv, és az a forma, melyben nem kell, és nem szabad diplomatikusnak lennünk. Köszönjük, hogy létezik az érintkezési mód veled és egymással, ahol nem kell politikailag mérlegelni, kisandítani a hallgatóságra, várható reakciókat beszámítani. Hanem mondhatjuk a lényeget. Mondhatjuk azt, ami az életünk lényegéből jön, lehet az a szánkon, ami a szívünkön.

Most fájdalom és gyász van a szívünkben. Fájdalom, mert újra és újra gyilkos indulatok ébrednek ebben a világban. Ember támad emberre. Magyar támad magyarra, magyar támad cigányra. Megszületik a másik elutasítása, s az elutasításból megsemmisítés lesz. Pedig Te egy vérből, egy földből teremtettél bennünket, mindannyiunkban a Te lelked, a Te szellemed lakik. És mégis, újra és újra vannak gyilkosok, és vannak áldozatok. Gyászoljuk az áldozatokat. S közben erőt kérünk tőled mindarra, amire a gyász kötelez. Erőt kérünk az itt maradottak vigasztalására és segítésére. Erőt kérünk a tettesek és indulataik néven nevezésére, jelenjelen meg ezek az indulatok bárhol, bármikor, bárkinek a szavaiban és tetteiben. Erőt kérünk, hogy tudjunk azokhoz szólni, azokat megszólítani, tanítani, nevelni, akik ma még nem értik, hogy nem lehet egyesek bűnéért egy népet, népcsoportot kollektívan felelőssé tenni, mert ha erre az útra lépünk, zsákutcába jutunk. Elzárjuk a kiutat a nyomorból, a mélységből felfelé. Bölcsességre van szükségünk, hogy az áldozatok ne maradjanak pusztán áldozatok, hanem felfedezzék magukban az erőt, kezükbe vegyék sorsukat, urai legyenek saját életüknek. Tedd, hogy akinek a dolga a segítség, az segítsen. Tedd, hogy akinek a dolga a tettesek néven nevezése, az igazságosan vádoljon. Tedd, hogy akinek meg kell bocsátani, meg tudjon bocsátani. Tedd, hogy akinek szeretni kell, az tudjon szeretni.

Fiadért kérünk, aki meghalt, mert szeretett. Feltámadt, mert szeretett.

Amen

(Ökumenikus megemlékezésen hetven évvel a roma holokauszt, öt évvel a kislétai gyilkosság után a Sant’Egidio Közösséggel a Jézus Szíve templomban, 2014. augusztus 3-án.)

Ökumenikus megemlékezést tartottak Budapesten augusztus 4-én a Sant’Egidio közösség szervezésében a roma holokauszt 70. és a kislétai gyilkosság ötödik évfordulója alkalmából. Az eseményen református lelkészként részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Balog Zoltán arról beszélt „fájdalom és gyász van a szívünkben, mert újra és újra ember támad emberre ebben a világban. Magyar magyarra, magyar cigányra.” Imájában erőt kért a vigasztalásra és arra, hogy azokat is meg lehessen szólítani, tanítani, nevelni, akik ma még nem értik, hogy egyesek bűnéért nem lehet egész népcsoportokat felelősségre vonni. Fontos, hogy a túlélő áldozatok felfedezzék magukban az erőt, hogy képesek uraivá válni saját sorsuknak – tette hozzá.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszédében bocsánatot kért a cigány és a zsidó emberektől, amiért hetven évvel ezelőtt olyan kevesen mertek odaállni az üldözöttek mellé. A XX. század mindkét diktatúrájának kialakulása kapcsán arra figyelmeztetett, hogy “amikor az ember önmagát teszi meg übermensch-nek, megváltónak, akkor nagyon hamar ember alatti emberré válik”. A megemlékezésen felolvasták Faludi Éva üzenetét, aki 1944-ben az auschwitz-birkenaui táborban raboskodva tanúja volt a romák kivégzésének. Szünet nélkül beszélni kell a múltról, mert csak így lehet elkerülni, hogy megismétlődhessen – írta levelében. A megemlékezésen jelen volt Sólyom László volt köztársasági elnök, Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete és Szentes Tamás főpolgármester-helyettes.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

 MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bodó Gábor

Az első világháború több mint félmillió magyar áldozatának, hősi halottainak, az összesen csaknem húszmilliós emberhalálnak az az üzenete, hogy az országok vezetőinek mérhetetlen és mérhető felelőssége van, amikor az emberek sorsát befolyásoló döntést hoznak – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az I. világháború 100. évfordulója alkalmából július 30-án megtartott északkelet-olaszországi megemlékezésen.

Balog Zoltán a Doberdo del Lago községhez közeli visintini Magyar Kápolnánál elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a veszteség akkor nem marad pusztán veszteség, ha megértik annak üzenetét. A Kelet-Ukrajnában folyó harcokra utalva megjegyezte: ki gondolta volna akkoriban, hogy a százéves évfordulón Európában újra magyar katonákat visznek a frontra. „Vajon lesz-e ma Európa, az európai országok vezetőinek elég felelőssége, bölcsessége és bátorsága olyan döntéseket hozni, amelyek megmentik az emberi életeket” – kérdezte. Leszögezte: „senkinek nincs joga mások bőrét a vásárra vinni”. A továbbiakban egyebek között elmondta, hogy az évfordulón azokra a hősökre, azokra a katonákra emlékeznek, akik a halál árnyékában sem vesztették el hitüket és hazaszeretetüket. „Az ő történetüket hagyja örökül a (visintini) Magyar Kápolna” – tette hozzá.

A tárcavezető szólt arról, hogy a világháborúban Olaszország szövetséges volt, majd ellenfél, és ma a két ország együtt ápolja az akkori áldozatok emlékét. Hangsúlyozta: „A múlt közössé lett a közös jelenben, de a közös múlt ismerete nélkül nem lehet közösen emlékezni”.   A miniszter szerint az első világháború száz évvel ezelőtti kitörésének évfordulóján van esély a múlt század háborúi által szétdarabolt Európa szellemi és kulturális újraeszmélésére. Arra, hogy újból és tartósan összekapcsolják azt, ami 1914-ben széttörött.

MTI-EMMI