Én nem így gondolom, ezért is választottam következő írásom témájává ezt a mindannyiunkat közvetve, vagy közvetlenül érintődolgot.
Hogy én hogyan látom ezt ma és mindennapjaimban: Elsősorban az elfogadás tényére szeretném felhívni a figyelmet és rávilágítani arra.
Nagyon nehéz, és érzékeny téma az első benyomás, természetesen nem tudjuk az esetek nagyobb részében befolyásolni a választott vezetőt, vagy követőt, olykor olykor pedig a kényszeres ráutaltság választ helyettünk!
Így az első találkozás alapjában véve is hordozza magában a „sérült”, „sérülést”átélt vagy megélt előzményeket,tapasztalatokat.
Egyszóval mind a két fél részéről nehéz meghatározni az első találkozás alatt megszerzett benyomást. Így az elfogadás sokszor egyszerű metódusai sokkal bonyolultabbá és pontatlanabbá válik.A fentiek tekintetében már körvonalazódik a kérdéskör súlya is egyaránt.
A követő: Miben hisz, mit tapasztalt, mire képes!?
A személyi összegzés során soha nem lehet kijelenteni,hogy klisé szintű és általános, mivel mindannyian mást és mást örököltünk,tanultunk, tapasztaltunk, és más kompetenciákkal rendelkezünk. Így meg is találtuk a kapcsolódást a kényes egyensúly tekintetében.
Az igazi követő nem felszínes gondolatai általvezérelve válik meghatározó személlyé a munka, a vezető által diktált stratégiai„sakk figurájává”, hanem a közös elfogadás, közös hit, és a közös célok teszik azzá Őt! Így azonban már nem is olyan egyértelműen elhatárolhatók a szerepkörök, mert az álmok, elérendő eredmények összefonódásával egybeolvadva egy igazi partnerség alakul ki.
Elmondhatjuk, hogy az élet játszmáiban ezek a gondolatok képesek mindent,mindenkit megváltoztatni!
A vezető: A tudat és az érzések által nyújtott olyan egyértelmű, és nem összetéveszthető jelenség, mely a követők tekintetében és gondolataiban megteremti a kapcsolatot, az együttműködést, mint egy mag a cserépben szárba szökkenő csírát! A hasonlat működési alapelve nem különbözik a követő felé támasztott megfelelési hányadtól.
A vezető igazi erényeként megjelenő „látok, látom” szerepkör egyértelmű, és világos utat , utakat,célokat és eszméket közvetít oly módon, hogy a csírából szárba szökkenő növény igazi gondozást kapjon.
A részemről átadható legegyszerűbb hasonlatként megjelenő, mindenki által ismert adó – vevő (walkie – talkie) funkciójához hasonlítanám a jó működés alapelvét, egyszóval: sem a vezető, sem pedig a követő nem érti egymás (szavát) gondolatait, céljait, elképzeléseit, ha az adott időpillanatban az egyik szereplő nem az adó, a másik szereplő pedig nem a vevő szerepét tölti be a kommunikációban!