A Délvidék Kutató Központ által szervezett, Takács Ferenc plébános emlékét megörökítő emlékhely átadó ünnepséget Forró Lajos alelnök nyitotta meg.
Csökkenteni kell Magyarország kiszolgáltatottságát az energiaellátásban
Csökkenteni kell Magyarország kiszolgáltatottságát az energiaellátásban – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem konferenciáján.
Magyarország érdemi gazdasági jelenlétre törekszik Albániában
Magyarország célja, hogy megteremtse érdemi gazdasági jelenlétét Albániában, és segítse a nyugat-balkáni ország európai integrációját – mondta a Tiranában tartózkodó Szijjártó Péter szerdán telefonon az MTI-nek.
Egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt
Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Különdíjat kapott az eMagyarország Program megújult honlapja
A kiemelkedő teljesítményt elérő weblapokat díjazták a 13. alkalommal megrendezett „Az Év Honlapja” pályázat ünnepélyes díjátadóján 2014. december 3-án. A rangos versenyen az eMagyarország Program megújult honlapja ([http://www.emagyarorszag.hu/]www.emagyarorszag.hu[/]) a kormányzati kategóriában nyert különdíjat.
