A Miniszterelnökség közleménye

2014. december 9-én aláírta az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. és az orosz Joint-Stock Company Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt a Pakson létesítendő két új, egyenként 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokkra vonatkozó három megvalósítási megállapodást.

Az idősek bölcsessége erőforrás a társadalomnak

Az idősek nem tehertételt, hanem bölcsességükkel erőforrást jelentenek a társadalomnak – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Hajdúböszörményben.

Goodfriend a magyar bíróság előtt feltárhatná bizonyítékait

Volna rá lehetőség, hogy André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője Magyarországon, magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait és védje meg álláspontját a beutazási tilalommal kapcsolatban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az M1 Ma Reggel című műsorában.

Folyamatos tőkehiány miatt vonták vissza a Széchenyi Bank engedélyét

A magyar államnak 49 százalékos, kisebbségi részesedése volt a bankban. Ennek megfelelően irányítási joggal nem rendelkeztünk, a stratégia végrehajtásának ellenőrzése volt a feladatunk. Ebben nem volt mindig partner a többségi tulajdonos, a működés szabálytalanságai egyre fokozódtak.