Védetté nyilváníttatja Nagysándor József búcsúlevelét a Kultúráért Felelős Államtitkárság

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére védetté nyilvánítási eljárást indított Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írott búcsúlevele ügyében a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.

Ingyenes otthoni Office 365 használattal bővül a Tisztaszoftver program

Mától minden köznevelésben tanuló, vagyis közel 1,3 millió diák, januártól pedig minden, a közoktatásban dolgozó pedagógus 5 számítógépre, laptopra és további 5 mobil eszközre [https://o365.educatio.hu/Registration/]töltheti le[/] jogtisztán és ingyenesen a Word, az Excel és a Powerpoint legfrissebb változatát – jelentette be Kara Ákos.

Visszakerül a parlagfű irtásra felajánlott pénz a civilekhez

Még ebben az évben pályázatot ír ki a Földművelésügyi Minisztérium civil szervezeteknek – alapítványoknak és egyesületeknek – parlagfű-mentesítést segítő eszközbeszerzésre.

Az agrárminiszter szerint a földforgalmi törvény teljesítette legfontosabb feladatát

A földművelésügyi miniszter szerint a földforgalmi törvény teljesítette legfontosabb feladatát, elfogadása óta külföldi nem szerzett földet Magyarországon.

Prime Minister Orbán discussed the South Stream project with his Serbian counterpart

The prime ministers of Hungary and Serbia exchanged views on recent developments concerning Russia’s decision to abandon plans for the South Stream gas pipeline.