Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar emberek sokat tettek a szabadságukért, azért, hogy Európának ezen a részén is diktatúra helyett demokrácia legyen.
Magyarország és Ecuador közös célja a tudományos-technológiai együttműködés fellendítése
Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes fogadta Leonardo Arízaga ecuadori külügyminiszter-helyettest. A megbeszélésen a felek áttekintették a két ország közötti gazdasági-, kereskedelmi- és politikai kapcsolatok lehetőségeit.
Ideje, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszert
Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.
Megpróbáljuk visszaszerezni mindazt, ami a magyar kultúrtörténet kincse volt
A 20. század mindentől megfosztott bennünket, de a helyzet nem reménytelen, mert lépésről lépésre megpróbáljuk az idő kerekét visszazökkenteni eredeti járásába, megpróbáljuk visszaszerezni mindazt, ami a magyar kultúrtörténet kincse volt – hangoztatta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken A Seuso-kincs Székesfehérváron című kiállításon mondott megnyitó beszédében.
Magyar–német felsőoktatási egyeztetés
A felsőoktatás fejlesztési irányait és lehetőségeit meghatározó kérdésekről cserélt tapasztalatot Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár és Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia alelnöke Horst Hipplerrel a Német Rektori Konferencia elnökével.
