Nálunk bővült leggyorsabban a női foglalkoztatás, nálunk csökken leggyorsabban a munkanélküliség és az inaktívak aránya a nőknél – tájékoztatott Szalai Piroska, miután az Eurostat a hétvégén nyilvánosságra hozta az Európai Unió országainak 2014. második negyedévi foglalkoztatási adatait.
Balog Zoltán átadta a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjakat
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjakat a Vígadóban. Idén a pályázat benyújtására jogosult 24 iskolából 20 intézmény tanulója, tíz német, négy roma, két horvát, két szlovák, egy román és egy szerb nemzetiségű diák vehette át az ösztöndíjat.
Olyan helyi közösségek kellenek, amelyekhez kötődnek az emberek
Ahhoz, hogy a magyarok az országot a hazájuknak érezzék, a településüket a sajátjuknak tekintsék, olyan helyi közösségekre van szükség, melyhez hosszú távon kötődhetnek. Ezt kell szolgálniuk az önkormányzatoknak – mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
Amerikai kipufogó-alkatrész gyár alapkövét tették le Oroszlányban
Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét.
Közel 7 milliárd a felsőoktatási intézményeknek adósságcsökkentésre
A Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapnak köszönhetően 12 felsőoktatási intézmény részesül összesen 6,761 milliárd forintos támogatásban, amelyet adósságcsökkentésre használhat fel – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten, szeptember 29-én.
