A közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységért adományozott miniszteri okleveleket a Belügyminisztérium hétfőn.
Címke: Egységes Országos Blog Rendszer
Parlagfű-mentesítésre 52 milliárdot költöttünk
Parlagfű-mentesítésre a kormány 2010-2014 között közvetlen és közvetett módon 52 milliárd forintot fordított, amely lényegesen meghaladja az állampolgári szja felajánlások összegét. A korábban zárolt összeg (642 millió forint) újra a minisztérium rendelkezésére áll, amelyre a tárca pályázatot ír ki.
Befejeződött a Társulási Megállapodások ratifikációja
Azt követően, hogy az Országgyűlés 2014. november 25-én elsöprő többséggel megerősítette az EU-Georgia, EU-Moldova és EU-Ukrajna Társulási Megállapodást, Áder János köztársasági elnök december 5-i aláírásával a megállapodások a magyar jogrend részévé váltak. Ezzel befejeződött a magyarországi ratifikáció folyamata.
Európai Uniós Fejlesztési Főigazgatók informális ülése
2014. december 4-5-én, Brüsszelben került sor az Európai Fejlesztési Főigazgatók informális ülésére. A magyar kormányt Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára képviselte.
Megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve
Az Országkóstoló sorozat keretében megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve, amely a két kategória legjobb hazai tételeit mutatja be részletesen magyar és angol nyelven.