Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer

Roma holokauszt – Ökumenikus megemlékezést tartottak az emléknapon

Ökumenikus megemlékezést tartottak Budapesten augusztus 4-én a Sant’Egidio közösség szervezésében a roma holokauszt 70. és a kislétai gyilkosság ötödik évfordulója alkalmából. Az eseményen református lelkészként részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Balog Zoltán arról beszélt „fájdalom és gyász van a szívünkben, mert újra és újra ember támad emberre ebben a világban. Magyar magyarra, magyar cigányra.” Imájában erőt kért a vigasztalásra és arra, hogy azokat is meg lehessen szólítani, tanítani, nevelni, akik ma még nem értik, hogy egyesek bűnéért nem lehet egész népcsoportokat felelősségre vonni. Fontos, hogy a túlélő áldozatok felfedezzék magukban az erőt, hogy képesek uraivá válni saját sorsuknak – tette hozzá.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszédében bocsánatot kért a cigány és a zsidó emberektől, amiért hetven évvel ezelőtt olyan kevesen mertek odaállni az üldözöttek mellé. A XX. század mindkét diktatúrájának kialakulása kapcsán arra figyelmeztetett, hogy “amikor az ember önmagát teszi meg übermensch-nek, megváltónak, akkor nagyon hamar ember alatti emberré válik”. A megemlékezésen felolvasták Faludi Éva üzenetét, aki 1944-ben az auschwitz-birkenaui táborban raboskodva tanúja volt a romák kivégzésének. Szünet nélkül beszélni kell a múltról, mert csak így lehet elkerülni, hogy megismétlődhessen – írta levelében. A megemlékezésen jelen volt Sólyom László volt köztársasági elnök, Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete és Szentes Tamás főpolgármester-helyettes.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

 MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bodó Gábor

Trócsányi László a roma holokauszt áldozataira emlékezett

A rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter elmondta: „ami a Grábler-tónál történt, egy folyamat eredménye volt, egy meredek örvény mélypontja, amely legelőször egyes állampolgárok méltóságát, jogegyenlőségét, majd tulajdonát, szabadságát, végül életét nyelte el.”

Roma holokauszt – Nemet kell mondani az erőszakra!

Az erőszakra nemet kell mondani, azt vissza kell utasítani, arra senki nem adhat felhatalmazást, nem lehet rá elfogadható magyarázat! A Roma Holokauszt Nemzetközi Emléknapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága kegyelettel adózik a második világháború roma áldozatai előtt.

Felavatták a Fejér megyei költők és írók emlékfalát Gárdonyban

Huszonkét Fejér megyei költő és író emlékfalát avatták fel szombaton Gárdonyban, Gárdonyi Géza szülőházának falán, az író születésének 151. évfordulóján.

Fontos feladat a vidéki munkahelyek megőrzése és újak teremtése

A vidék munkahelymegtartó képességének az erősítése, a kis- és közepes gazdaságok, a fiatal gazdálkodók támogatása szerepel a kiemelt célok között a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban – mondta Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár- vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Somogy megyei Zselickislakon pénteken tartott szakmai fórumon.