A mai napon több sajtóorgánum annak a híresztelésnek a megerősítését vagy cáfolatát kérte a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy a tárca egy konkrétan megnevezett munkatársa érintett-e az „amerikai kitiltási botrányban”. A KKM ismételten leszögezi, hogy a minisztérium egyetlen dolgozója illetőleg vezetője sem érintett semmilyen módon ebben az ügyben.
Címke: Egységes Országos Média Rendszer
A jogászképzés minősége a jogállam jövőjének záloga
Trócsányi László igazságügyi miniszter előadást tartott a Debreceni Egyetem idén százéves jogi képzésének ünnepi rendezvényén.
Bejelentési kötelezettség a Nemzeti Kommunikációs Hivatal felé
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal célja a kormányzati kommunikációs feladatok költséghatékony megvalósítása a 247/2014. (X.1.) Kormányrendelet előírásai alapján, amelynek érdekében a Hivatal a kormányzati kommunikációs beszerzéseket egy központi közbeszerzési rendszerben valósítja meg. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter irányítása alatt végzi tevékenységét.
A szélessáv eljuttatása minden háztartásba a legfontosabb informatikai célkitűzés
A legfontosabb kormányzati szándék és vállalás az informatika területén ebben a kormányzati ciklusban a szélessávú fejlesztés, a kapcsolódó pályázatot jövő nyáron tervezi kiírni a szakminisztérium – jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár Balatonfüreden.
Grúziának külön programot kell kínálni az uniós keleti partnerségi programban
Magyarország azt fogja javasolni az Európai Uniónak, hogy kimondottan Grúziára szabott, úgynevezett országspecifikus programot dolgozzon ki a keleti partnerségi programon belül, amely eddig nem volt túl hatékony a kaukázusi ország számára – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziben folytatott tárgyalásait követően.
