Trócsányi László igazságügyi miniszter a rendszerváltás negyedszázados évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián tartott eladásában kiemelte: a legfontosabb a jogállamiság, az európai értékek és a magyar alkotmányos identitás megőrzése. Az igazságügyi tárca célkitűzése, hogy a jogrendet hassa át az alaptörvény és az európai értékek; a hatékonyság és a jogállamiság pedig ne egymás ellenében, hanem egymást erősítve érvényesüljön.
Címke: Egységes Országos Média Rendszer
A kunbajai illegálisan lerakott hulladék már nem veszélyezteti a környezetet
A Kunbaján 2006-ban illegálisan lerakott hulladék már nem veszélyezteti a környezetet – jelentette ki V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén, ahol a képviselők meghallgatták a témáról.
Jövőre több forrás jut a köznevelésre, mint az idén
A költségvetés tervezete szerint 2015-ben több forrás jut a köznevelésre, mint az idén – mondta Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára Debrecenben.
Kedvező lehet Magyarországnak a transzatlanti kereskedelmi megállapodás
Kedvező lehet Magyarországnak a transzatlanti kereskedelmi és beruházási megállapodás, ha jól képviselik az ország érdekeit az egyezményről folytatott tárgyalásokon – mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára az Országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén.
Világháborús centenárium – Magyar írók emlékezései a PIM-ben
A háborút megélt magyar írók és költők személyes élményein keresztül, fotókon, szövegrészleteken és visszaemlékezéseken mutatja be az 1914 és 1918 közötti éveket szerdán nyílt új, időszaki kiállítása az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából. Az ünnepélyes eseményen Dr. Cseri Miklós, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára mondott köszöntő beszédet.
