Címke: Egységes Országos Média Rendszer

Patyi Gergely: az adósoknak meg kell kapniuk a bérüket

Az adósok kérelmére meg kell szüntetniük a végrehajtóknak a munkabérletiltásokat a devizahiteles-törvény értelmében – nyilatkozta Patyi Gergely igazságügyi államtitkár a Magyar Nemzet 2014. augusztus 12-i, keddi számában, miután az lap bemutatta, hogy a végrehajtók több esetben nem függesztik fel az eljárásokat, és továbbra is vonják az adósok bérét.

Száz-kétszázezer magyar él Nagy-Britanniában

A sajtóban megjelentekkel szemben nem egymillió magyar él Nagy-Britanniában, hanem a magyar állampolgárok száma meghaladja a százezret, a nem magyar állampolgárságú magyarokkal együtt pedig a kétszázezer felé közelít – mondta Nagy Anna külügyi szóvivő hétfőn az MTI-nek.

Már most érdemes készülni a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére

A 2015-ben induló új közvetlen támogatási rendszer számos új, kötelező elemet tartalmaz a termelők számára, melyek közül a legfontosabb a zöldítés követelményrendszere. Magyarországnak – ahogyan mind a 28 tagállamnak – 2014-ben többlépcsős bejelentési kötelezettségnek kell eleget tennie az Európai Bizottság felé a közvetlen támogatás zöldítési eleméről. Az alapos előkészítő munka eredményeképpen 2014. július végén hazánk teljesítette a bejelentés első fordulóját, mellyel megalapozta a magyar zöldítési modell 2015-től alkalmazandó keretrendszerét.

Állami és uniós támogatással épít iskolát az egyházmegye Szombathelyen

Több mint kétmilliárd forint állami és uniós támogatással 24 tantermes iskolát és óvodát épít a katolikus egyházmegye Szombathelyen. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az épületegyüttes alapkövének hétfői elhelyezésekor elmondta: napjainkban meghaladja a 215 ezret az egyházi oktatási-nevelési intézményekben tanuló gyermekek száma.

A miniszter hangsúlyozta: 1989-ben arra volt szükség, hogy új erőre kapjon az egyházi oktatás, mivel az elnyomás évei idején korlátozták az egyházi iskolák számát. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy éppen huszonöt évvel ezelőtt nyílt meg újra a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, amely a rendszerváltoztatás hírnöke volt. Azóta – tette hozzá – óriási fejlődés történt: jelenleg több mint 215 ezer gyermek tanul egyházi intézményekben.

Szólt arról is, hogy míg 2010-ben négyszáz egyházi iskola volt az országban, napjainkban ezret tartanak fenn az egyházak. Mindez a több ezer éves pedagógiai tapasztalat és eredmény elismerését, valamint az egyházi oktatás több ezer éves sikerét is jelenti. Mutatja egyúttal azt is, az állam bízik abban, hogy az egyházak ma is képesek azt a többletet hozzáadni a neveléshez, amely az életre neveléshez elengedhetetlen. Az iskola sikerét sok mindenen le lehet mérni, de az igazi siker a családokkal összefogva megtanítani a gyermekeket arra, hogy biztos alapokra építkezve tudjanak örömmel, szabadon élni – hangsúlyozta a miniszter.

Veres András megyés püspök köszönetet mondott a pályázati támogatásért a kormánynak. Kiemelte: a mostani két, rossz állapotú épületben a testnevelésre csak két tornaszobában, illetve az udvaron volt lehetőség, a jövő évtől viszont 1350 négyzetméter alapterületű tornacsarnokban sportolhatnak a gyermekek.

A több mint 8 ezer négyzetméteres épületegyüttest jövő szeptemberben adják át.

MTI

Fotó: Bartos Gyula

Szombathely