Címke: Egységes Országos Média Rendszer

Elkezdődött a 2,1 milliárdos szennyvízberuházás Nyírbogáton és Kislétán

Elkezdődött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogát és Kisléta közös szennyvízhálózatának kivitelezése, a 2,1 milliárd forint összértékű fejlesztés alapkövét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tette le pénteken Nyírbogáton.

A kancellári rendszer egységes gazdálkodást fog biztosítani

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék vizsgálata is rávilágított arra, hogy szükség van a felsőoktatási intézmények gazdálkodásának egységesítésére.

Kormányhatározat a nemzeti ünnepek és más kiemelt fontosságú rendezvények megszervezéséről

A három nemzeti ünnep mellett nem kilenc, hanem tizenegy kiemelt fontosságú nevesített rendezvény megszervezéséért felel a jövőben a Honvédelmi Minisztérium, s az e célból létrehozott Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.

Az állam közvetlenül finanszírozhatja a kórházak fenntartását

A kórházak anyagi helyzetének rendezése érdekében azt javasolják a kormánynak, hogy az állam közvetlenül finanszírozza a létesítmények fenntartását – mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Tatabányán a Szent Borbála Kórház épülő új szárnyának megtekintése előtt.

Bővül a munkaigényes és piacilag érzékenyebb ágazatok támogatása 2015-től

Bővül a munkaigényes és piacilag érzékenyebb ágazatok támogatása 2015-től a mezőgazdaságban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.