Címke: Politikai hírek

Balog Zoltán: aki iskolát épít Kárpátalján, az maradni akar

Aki iskolát épít, az maradni akar, és azt akarja, hogy mások is maradjanak, akik az iskolába járnak – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Beregszászhoz közeli Nagyberegen, ahol felavatta a helyi református líceum felújított és kollégiummal kibővített épületét.

A református családi csendesnapon megtartott avatási ünnepségen elmondott beszédében Balog Zoltán, aki kétnapos hivatalos látogatást tett Kárpátalján, hangsúlyozta: aki iskolát épít Kárpátalján, az azt is szeretné, ha a világnak ezen a táján lenne megmaradás. Ezt akarja az egyház, ezt szeretné a magyar kormány is – tette hozzá. Emlékeztetett: a menni vagy maradni kérdése nagyon nehéz emberi döntés, amelybe sem Budapestről, sem máshonnan nem szabad beleavatkozni. De ha megszületik a szabad döntés a maradás mellett, akkor a magyar kormány, a kárpátaljai magyar vezetők és az egyház dolga, hogy lehessen maradni, anyanyelven tanulni, hogy magyar közösségben lehessen dicsérni az Istent, és a magyar családoknak legyen esélyük az életre a jövőben is – fogalmazott.

A miniszter megjegyezte, hogy mások mellett a kárpátaljai magyaroknak is különböző forgatókönyvekre kell felkészülniük. Van olyan forgatókönyv, amelyre gondolni sem merünk, de föl kell rá készülni, ahogy föl kell arra is készülni, ami jó – folytatta. Balog Zoltán szerint az utóbbi példája a 21 éve alapított Nagyberegi Református Líceum, amely ötéves munka eredményeként – a magyar kormány és külföldi református testvéregyházak anyagi támogatásával – megújult és 120 fős modern kollégiummal bővült. A tárcavezető örvendetesnek nevezte, hogy Kárpátalján egy közösség kinőtte a régi iskolaépületet. Mint mondta, a megmaradáshoz iskola, munkahely, közösség kell, és “Nagyberegen van iskola, van közösség, s remélhetőleg van megélhetést biztosító, tisztességgel honorált munkahely”.

Mindennek nagyon fontos feltétele a béke – mutatott rá, hangsúlyozva: “ne hagyjuk, hogy a fegyvereké legyen az utolsó szó, hogy egyesek hatalomvágya a többség békevágyát elnyomja”. A béke fontos feltétele a magyarok együttműködése, így mindannyiunk közös érdeke, hogy Kárpátalján minden magyar együtt akarja a békét, együtt akarja a magyarság megerősödését – mondta. Úgy vélte, természetes, hogy különböző vélemények vannak, de most különösképp megengedhetetlen a “széthúzás luxusa”. Most nem a veszekedés ideje van, hanem az összefogásé, mert választások jönnek – hangoztatta, kiemelve, hogy a kárpátaljai magyaroknak, Magyarországgal együtt, egy irányban kell gondolkodniuk, hogy “erős képviselőjük” legyen a kijevi parlamentben. “Ha ehhez segítségre van szükség, azt mi meg tudjuk adni, de ezt kivívni, kiharcolni csak önök tudják, önöknek lehet” – emlékeztette hallgatóságát a miniszter.

“A béke megtartásáért a magyar közösségen belül a legtöbbet azzal tehetjük, ha folytatjuk az építkezést. Azt tudom ígérni a magyar kormány nevében, hogy folytatjuk az építkezést Kárpátalján az egyházközösségekben, a beregszászi főiskolán, a családsegítőkben, s mindenütt, ahol a magyar életnek a megtartására és a megerősítésére van szükség” – zárta avató beszédét Balog Zoltán.

A családi csendesnapi rendezvényen tartott előadásában a miniszter arról biztosította közel ötezer fős hallgatóságát, hogy Magyarország, a magyar kormány nem hagyja magukra a “kárpátaljai magyar testvéreket”. Kifejtette: a kárpátaljai magyar közösség támogatása érdekében most a kapcsolatok erősítésére van szükség.

(MTI, EMMI)

Fotó: Bartos Gyula

Kárpátalja – második nap

Aki iskolát épít Kárpátalján, az maradni akar

Aki iskolát épít, az maradni akar, és azt akarja, hogy mások is maradjanak, akik az iskolába járnak – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Beregszászhoz közeli Nagyberegen, ahol felavatta a helyi református líceum felújított és kollégiummal kibővített épületét.

A német nemzetiségért végzett munkájáért kapott kitüntetést Latorcai Csaba

A magyarországi németek málenkij robotra hurcolásának közelgő 70. évfordulójáról is megemlékeztek ma a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzatok Napján. Ezen alkalomból „Szerencs Város Német Nemzetiségi Közösségéért” kitüntetést vett át Dr.Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Varga Mihály szerint érezhető az online pénztárgépek hatása

Varga Mihály szerint más tényezők mellett az online pénztárgépek bevezetésének hatásával magyarázható az, hogy az idén az első fél évben 106 milliárd forinttal több áfát fizettek be a kiskereskedők, mint tavaly ebben az időszakban.

Hungaricum lehet a szerencsi csoki

A szerencsi csokoládéval bővülhet a hungaricumok listája, a tradicionális termék hamarosan felkerülhet rá – mondta Fazekas Sándor, a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán, szombaton.