Áttörést kell elérni az autonómia kérdésében nemcsak a magyarok javára, hanem a kisebbségben élő román közösségek javára is – fogalmazott Tőkés László.
Címke: Politikai hírek
A trianoni emlékművek a szuverenitás megőrzésére figyelmeztetnek
A trianoni emlékművek feladatként szabják meg az önrendelkezés mindenkori előmozdítását, hogy az elszakított területeken élőket is ugyanolyan jogok illessék meg, mint a Nyugat-Európában élő kisebbségeket – mondta Rétvári Bence.
A magyar kultúrának a diaszpórában élőkhöz is el kell jutnia
Nagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor a Kárpát-medence magyarságán túl a diaszpórában élőkre is gondolni kell – állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén.
Egy munkaalapú állam korszaka következik
A magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy találják ki, dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után – a kereszténység, a szabadság és az emberi jogok értékeit tiszteletben tartva – ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget – hangsúlyozta a kormányfő Tusnádfürdőn.
Az új életpályamodell méltóbb javadalmazást is hoz
A haza azt kéri az altisztektől: szolgálják elkötelezetten, teljes erejükből és legfőképpen sikeresen – mondta a honvédelmi miniszter szombaton Veszprémben, a Szentháromság téren rendezett altisztavató ünnepségen.
