A kormány nagyra értékeli az egészségügyi szakdolgozók hivatástudatát, munkáját, 2015-ben is számíthatnak a kormányra, és számukra is szeretne életpályamodellt kialakítani – erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt az MTI-nek abból az alkalomból, hogy tízéves fennállását ünnepli a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Tovább erősíti a kormány a tejágazat versenyképességét
Magyarországon versenyképes tejágazat jött létre, amit a kormány tovább akar erősíteni, elsősorban beruházási célú támogatásokkal – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, a negyedik tejágazati konferencián, Herceghalmon.
A V4-ek Pozsonyban kiálltak Ukrajna területi egysége és függetlensége mellett
Közös nyilatkozatban álltak ki Ukrajna területi egysége és függetlensége mellett Nagy-Britannia és a visegrádi négyek (V4) külügyminiszterei csütörtöki pozsonyi találkozójukon. A tanácskozás másik fő témája az Európai Unió előtt álló kihívások, valamint az EU és az Egyesült Államok között készülő szabadkereskedelmi megállapodás volt.
Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a magyar-szlovák határig
Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a magyar-szlovák határig – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban csütörtökön, miután tárgyalt Lubomír Váznyval, a szlovák kormány kiemelt beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesével.
A külhoni magyar szakképzés éve lesz 2015
A magyar kormány a külhoni magyar szakképzés évévé készül nyilvánítani a 2015-ös évet – mondta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kolozsváron.
