Megérkezett Litvániába annak a 140 főnyi magyar honvédségi alakulatnak az első csoportja, amely hadgyakorlatokon fog részt venni a walesi NATO-csúcstalálkozón a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedéseknek megfelelően – közölte kedden honlapján a litván nemzetvédelmi minisztérium.
Címke: Egységes Országos Linkkalauz Rendszer
Továbbra is tartja növekedési ütemét a kiskereskedelem
Több mint egy éve tart a kiskereskedelmi forgalom erősödése: idén augusztusban 2,5 százalékkal, az év első nyolc hónapjában már több mint 5 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábban mértekhez képest.
Párbeszéd Rómában a családi gazdaságokról
Magyarország egyik kiemelt célja, hogy jó minőségű élelmiszert biztosítson a hazai fogyasztók számára, valamint az élelmiszer-feldolgozás és a kézimunka-igényes ágazatokat támogassa, elsősorban a családi gazdálkodók ösztönzésén keresztül – mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter az ENSZ Családi Gazdálkodások Nemzetközi Évét kiértékelő és lezáró Globális Párbeszéd című rendezvényen Rómában.
A német külügyi államminiszterrel egyeztetett a magyar külügyi tárca államtitkára
A magyar-német kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről, az Európai Unió napirendjén szereplő legfontosabb témákról és aktuális külpolitikai kérdésekről egyeztetett kedden Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára és Michael Roth német külügyi államminiszter – közölte a külügyi tárca.
Közel 4 millió 200 ezer ember dolgozik Magyarországon
Továbbra is dinamikusan növekszik a foglalkoztatás hazánkban a KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint. Már 4 millió 182 ezren dolgoztak a 2014. július-szeptemberi időszakban, ami 192 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliség újabb mélypontra, 2,4 százalékponttal 7,4 százalékra esett a III. negyedévben.
